One Planet One Tribe
Bemerészkedni a természetbe a civilizáció védelme nélkül egyeseknek álom, másoknak rémálom. Az XTerra és a Cross-to-Save szervezői és versenyzői az előbbi embercsoportba tartoznak. Szemérmetlenül felhasználják a természetet saját érdekeik szerint. Élvezkednek benne, gyógyíttatják magukat vele, barátkoznak vele, szerettetik magukat vele és viszonszeretik. Körömszakadtáig óvják, mert tudatosult bennük, hogy ezt a csodát még az unokáiknak is szeretnék megőrizni, ami másként nemigen megy, minthogy teszünk érte.. A fenti mottó e célt próbálja megfogalmazni: Egy emberként védeni azt a bolygót, ahová leszülettünk.
A Cross-to-Save Hungary verseny másik célja, hogy összehozza azokat az embereket egymással, akik hasonlóan gondolkodnak minderről.
Az XTerra versenysorozat és a Cross-to-Save szervezői megegyeztek abban, hogy ezt legegyszerűbben azáltal érhetik el, ha a versenyzőket a lehető legközelebbi kapcsolatba hozzák a földdel, vízzel esetenként a levegővel. Ezt bizonyítják az emberrengető helyszínek világszerte: a 13 fokos osztrák tengerszem, vagy Maui szigetének perzselő vulkáni homokja, Hollandia 50 centi mély dágványai, Japán sziklái és a Német virtusnak megfelelő nyílegyenes fergeteges emelkedők stb.
Nem tagadható azonban, hogy itt sem angyalok, hanem emberek versenyeznek egymással, és így nem meglepő, hogy győz a versenyszellem és csontrepesztő hullámvasutazásban méri össze erejét a világ élmezőnye. Vannak itt országúti triatlonisták, hegyikerékpárbajnokok, úszóbajnokok és rengeteg amatőr. Néha félkarú, féllábú emberekkel találkozunk, és ők nemritkán lényegesen nagyobb ünneplésben részesülnek, mint maga a bajnok.
A rutinosabb versenyzők már jó előre készülnek a szervezők által becsempészett csapdákra. Mint Angliában is, ahol a készületlen résztvevőket rajtaütésszerűen nyelte el az addig békésen csordogáló 50 cm-es patak, amikor hirtelen 2 m-re mélyült. A szervezők nem sajnálták a fáradtságot, és ha épp levegőhöz jutottak a nagy nevetéstől, akkor mindenkitől megkérdezték, hogy ízlett a fürdő.
Valahogy mégsem haragudott senki. Hiszen éppen ez adja meg ezeknek a versenyeknek a zamatát.
A Cross-to-Save sorozat sem kíván szakítani e jó hagyományokkal, ezért nagyon szigorú kikötés, hogy mindenki tisztában legyen saját felkészültségével, és egészségi állapotával. Kicsit olyan ez, mint egy kalandtúra, csak 5 órába sűrítve.


