Administrator
Ajánlás: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
X2S 2012 előzetes - végleges időpontok
A X2S © 2011-2012 versenysorozat előkészítése elkezdődött! Már 3 eseménynek is van dátuma, programjaik is még 2011-ben megjelennek.
Készülj fel a 2012-es terepszezonra a X2S segítségével!
A X2S 2012 sorozat időpontjai és versenyei
Bajnokok találkozója az első Urban Cross versenyen, az Arena Plazaban
Első alkalommal került Magyarországon megrendezésre futó és kerékpárverseny egy bevásárló központban, ahol nemcsak gyerekeknek és a nagyközönségnek, hanem az ország legjobbjainak is lehetősége volt a különleges pályán bizonyítani a küzdőszellemet. A X2S TEAM ezzel újabb nem mindennapi versenyt honosított meg hazánkban.
Az Arena Plaza ideális helyszín volt a rendezvényhez, hiszen Budapest központjában, hatalmas zöldterülettel körülvéve szinte kínálja magáét a sportoláshoz, a szabadidő eltöltéséhez. Az első versenyen még csak az elit mezőny lépett az üzletközpont folyosóira, de a külső pályaszakaszok is elegendő izgalmat és élményt adtak ahhoz, hogy újabb esemény időpontja is a szervezők tervei közé kerüljön.
Urban Cross eredmények
Az URBAN CROSS eredménylistája (teljes lista a csatolmányok között).
Újra T-Mobile Bringaszerviz
Újra T-Mobile Bringaszerviz az utolsó áprilisi hétvégén – két budapesti és egy vidéki helyszínen is várják a kétkerekűeket
A tavalyi sikeres kezdeményezés után idén újabb állomásokkal jelentkezik a T-Mobile Bringaszerviz. Április 23-án, pénteken, a fővárosban a Madách téren állítják föl a magenta-színű óriás sátrat. Másnap, szombaton, Budapest mellett Tiszakeszi lesz a házigazda.
Urban Cross VIP futam résztvevői
Az első URBAN CROSS VIP futam résztvevői.
Számukra a verseny egészen különleges: 4x1 kört kell teljesíteni, körönként 5 perc szünettel (az első célbaérkezőhöz képest 5 perc). Minden körben az utolsó 5 futó kiesik.
Pálya: ugyanaz, mint a nyílt futam, de az ARENA PLAZA belsejében is vezet egy rövid szakasz.
A lista folyamatosan bővül.
| Boross Gábor | 1975 | BEAC |
| Czabán Máté | BEAC | |
| Dani Áron | Beac | |
| Dohocki Tamás | BEAC | |
| Gond Balázs | ||
| Gyurcsó Gergő | BEAC | |
| Józsa Gábor | ||
| Juhász András | 1976 | Misi SC |
| Kovács Dávid | ||
| Kuncz Gábor | ||
| Kuttor Csaba | ||
| László Balázs | 1979 | Bp Honvéd |
| László Balázs | ||
| Malonovits József | Lörinc 2000 SE | |
| Muskatal István | ||
| Muzsnay Péter | BEAC | |
| Nagy György | ||
| Pelsőczy Attila | X2S Kona Team | |
| Rezessy Gergely | 1974 | Vasas SC |
| Soltész Tamás | Lörinc 2000 SE | |
| Soós Dániel | 1984 | Bp Honvéd |
| Stépán Zsolt | Mac | |
| Szabó Imre | ||
| Urbán Máté | Lőrinc 2000 SE | |
| Ziskó Balázs | X2S Kona Team | |
| Zsíros Mihály |
.
Életfa életmód program
AZ ÉLETFA PROGRAM FELÉPÍTÉSE
Küldetésünk: Az egészség megőrzése, visszanyerése a természet erejével, a magas minőségű termékek teljességével, kiváló szolgáltatásokon keresztül. Az emberek és a családok tömegeinek biztosítunk lehetőséget az egészséges életre, szellemi, lelki és fizikai fejlődésre, valamint a minőségi életkörülmények megteremtésére.
1.
MAGAS MINŐSÉGŰ TERMÉKEK TELJESSÉGE
Cél: Kiváló egészségőrző termékek forgalmazása prevenciós céllal.
Minden Magyarországon élő ember számára elérhetővé tenni azokat a természetes értékeket, amelyek az egészségünkre jótékony hatással vannak, Földünk azon területeiről, ahol a körülmények a legkedvezőbbek az adott növények számára, valamint a több évtizedes svájci szakmai tudást, gyártási tapasztalatokat felhasználva, ezeket az összetevőket magas minőségű késztermékek formájában természetes úton a szervezetünkbe juttatni.
Eszközök:
•
Just (1930): Teljes termékskála, amely képes mindent megadni az emberi szervezet számára, ami a bőrön és a légzőszerveken keresztül lehetséges. (Pl. kozmetikumok, fürdők, illóolajok.)
•
Nahrin (1954): Teljes termékskála, amely képes mindent megadni az emberi szervezet számára, ami a helyes táplálkozás útján lehetséges. (Pl.: méregtelenítők, immunrendszer erősítők, konyhai készítmények.)
•
Országos forgalmazói hálózat (1993): Kizárólagos forgalmazási szerződés a svájci Just és Nahrin gyárral. Az értékesítés közvetlen rendszerben végezhető, többszintű képzési program szerint felkészítve.
2.
MINŐSÉGI ÉLETKÖRÜLMÉNYEK MEGTEREMTÉSE
A Just-Nahrin Hungária hálózat, az Életfa Program alkotója
Az Életfa Program minden magyarországi lakos számára elérhetővé teszi az egészséges, tartalmas életet. Pozitív szemléletre nevel, társakat ad azoknak is, akik egyedül maradtak. Bebizonyítja, hogy Magyarországon is lehet értékes munkát végezni „nyugati” bérszínvonalon, hogy senkit nem írhat le a társadalom, kortól, nemtől és előképzettségtől függetlenül. A prevenciós szemlélet kialakítása egészségünk terén azt eredményezi, hogy Magyarország sokkal előrébb kerülhet az egészséges országok rangsorában, megszabadulhat depressziós, pesszimista beállítottságától.
A program segítségével elérhetjük, hogy kevesebben szoruljanak orvosi, kórházi gyógykezelésre, így az egészségügyre jutó pénzeszközök elegendőnek bizonyulhatnak a korszerű országos rendszer létrehozásához és üzemeltetéséhez.
A Just és Nahrin termékeket Svájcból importáljuk. A gyártás, az alapanyagok és a késztermékek ellenőrzése szigorú kontroll mellett történik, a munkafolyamatok leírása üzleti titkot képeznek. Mindkét gyár nagy múltra tekint vissza, ilyen hagyománnyal rendelkező közvetlen értékesítési rendszer egyedülálló. A tulajdonosok nagy hangsúlyt fektetnek a fejlesztésre, a tudományos felfedezések folyamatos beépítésére. Minden évben újabb és újabb termékek kerülnek ki a kutatók laboratóriumából. Ez biztosítja az állandó fejlődést.
Cégfilozófia: Minőség * Innováció * Természet * Bizalom
Világbajnoki címmel tért haza a magyar váltó a 24 órás indoor MTB világbajnokságról
Ismét extrém sportesemény világbajnokságán arattak sikert magyar sportolók – a X2S-KONA Racing TEAM versenyzői az ausztriai Freistadtban megrendezett 24 órás fedett pályás (indoor) MTB világbajnokságon 4 fős vegyes csapatban szerezték meg az első helyet és az ezzel járó szivárvány trikót.
ARENA PLAZA
Budapest központjában található bevásárlóközpont. Kiemelten jó megközelítéssel (metró, trolibusz, vonat, villamos), hatalmas mélygarázzsal és tágas belső térrel.
A szórakoztató központban IMAX mozi is található.
URBAN CROSS - verseny bemutatása, a X2S filozófia
A X2S URBAN CROSS versenye igazi újdonság a sport és a szabadidő világában. Az extrém terepversenyeket szelíditi meg és hozza közel azokhoz, akiknek kevés lehetősége van kijutni a szabadba.
Az URBAN CROSS egyrészt családi verseny, ugyanakkor a profi atlétáknak is különleges alkalom bizonyítani sokszínűségüket, hiszen ilyen pályán még nagyon kevesen álltak rajthoz.
Különlegesség
profi atlétáknak meghívásos Urban Cross futóverseny + profi kerékpárosoknak meghívásos Urban Cross kerékpárverseny

A szabályok egyszerűek: az ARÉNA PLAZA területén kijelölt pályán minél gyorsabban végigfutni.
A pálya nyomvonala részben az üzletházban, részben a mélygarázsban, részben az áruház körül, a szabadban vezet, többféle nehézséget is támasztva a résztvevőkkel szemben.
- Többféle talaj (beton, fű, sóder, kő)
- Többféle akadály (lépcső, árkok, padka, emelkedő, lejtő)
- Figyelmet igénylő nyomvonal (sok kanyar, irány és sebességváltás)
A meghívott atléták hasonló pályán mérik össze erejüket, ügyességüket és kitartásukat.
A kerékpárverseny tovább fokozza az esemény különlegességét, látványos és adrenalin fokozó bemutató is lesz egyben Magyarország legnevesebb terepkerékpárosainak részvételével.
A program során az egészséges táplákozással, életmóddal kapcsolatos bemutatók, előadások és vásárok is helyet kapnak az ARENA PLAZA különleges szolgáltatásai mellett. Hiszen a X2S filozófiája mindig is a sport és az életmód összekapcsolása volt.
X2S Urban Cross - az első futam
2010 tavaszán az országban első alkalommal kerül megrendezésre egy olyan terep- és akadályfutó verseny, amelynek a nyomvonala Budapest belvárosában, mégis kalandos környezetben vezet. Nincsen épített akadály, csak a "természetes" akadályokat kell leküzdeni!
A verseny alapötlete a következő:
Naptár
Megjegyzések
-
Próbáltunk tájfutóversenyt is szervezni Plázában, de az nem sikerült...
Írta: Brigi on 2010 április 01. (csütörtök) 13:09
Playersroom (Partnerek)
-
Ez az első verseny, de ha sikerül, akkor több követi…
Írta: Administrator on 2010 január 04. (hétfő) 21:06
X2S - Cross to Save (Hivatalos)
URBAN CROSS
Keresés
Tartalom címkék
Aktuális
Legfrisebb hírek
terepsport.hu
- Az XTERRA és az ITU közös programjában az olimpia új versenyszáma a tereptriatlon
- Évadnyitó XTERRA futam Conrad Stoltz és Carla Van Huyssteen győzelmével
- Az US téli triatlon bajnoksága Wolfe, Dussault győzelmét hozta
- EuroOne-Waberer’s profi MTB csapat célja a londoni olimpia
- Hatalmas bulival és meglepetésekkel indul a Mountainbike Challenge 2012-es éve
- Thomas Dold nyerte a lépcsőfutó világbajnoki sorozat utolsó futamát Brazíliában
- 159 nap alatt 2736 kilométert tett meg a túrasrác (videó)
- Kerékpáros Déli-sark hódítás és kite-surf világrekord
- Az XTERRA világbajnok Conrad Stoltz családi váltóval is aranyérmet szerzett
- Több atlétikai dobogós helyezés Bécsben




