Bajnokok találkozója az első Urban Cross versenyen, az Arena Plazaban
Első alkalommal került Magyarországon megrendezésre futó és kerékpárverseny egy bevásárló központban, ahol nemcsak gyerekeknek és a nagyközönségnek, hanem az ország legjobbjainak is lehetősége volt a különleges pályán bizonyítani a küzdőszellemet. A X2S TEAM ezzel újabb nem mindennapi versenyt honosított meg hazánkban.
Az Arena Plaza ideális helyszín volt a rendezvényhez, hiszen Budapest központjában, hatalmas zöldterülettel körülvéve szinte kínálja magáét a sportoláshoz, a szabadidő eltöltéséhez. Az első versenyen még csak az elit mezőny lépett az üzletközpont folyosóira, de a külső pályaszakaszok is elegendő izgalmat és élményt adtak ahhoz, hogy újabb esemény időpontja is a szervezők tervei közé kerüljön.
Városi cross-futás az Arena Plazában
Itt fog fordulni a mezőny - mutat körbe egy versenyrendező az Aréna Pláza első emeletén. A folyosón korzózó emberek csodálkozva tekintenek szét, de túl sok idejük nincs merengeni, mert az Aréna Pláza, elegáns, türkizkék zakójában feszítő biztonsági őrök, már kordonnal le is zárták a területet. Alig egy perc múlva, Feyissa Mossissa etióp futó vezetésével feltűnik a X2S Urban Cross futás elit mezőnye. Nagy tempóban megkerülik az ideiglenesen fordítópontként szolgáló óriási kaspót és pár másodperccel később már el is tűnnek a pláza oldalfolyosóján.
Elsőre nehéz elképzelni, hogyan lehet futóversenyt rendezni egy bevásárlóközpontban, de jobban körbenézve a helyszínen, nem is tűnik annyira lehetetlen ötletnek. A pláza előtti füves domb, az emelkedő tetején található falépcsők, az épület mögött található töltés mind ideális akadálypályául szolgálnak egy kis városi terep futáshoz.
A teljes cikk: futotars.com
Újra T-Mobile Bringaszerviz
Újra T-Mobile Bringaszerviz az utolsó áprilisi hétvégén – két budapesti és egy vidéki helyszínen is várják a kétkerekűeket
A tavalyi sikeres kezdeményezés után idén újabb állomásokkal jelentkezik a T-Mobile Bringaszerviz. Április 23-án, pénteken, a fővárosban a Madách téren állítják föl a magenta-színű óriás sátrat. Másnap, szombaton, Budapest mellett Tiszakeszi lesz a házigazda.
Urban Cross VIP futam résztvevői
Az első URBAN CROSS VIP futam résztvevői.
Számukra a verseny egészen különleges: 4x1 kört kell teljesíteni, körönként 5 perc szünettel (az első célbaérkezőhöz képest 5 perc). Minden körben az utolsó 5 futó kiesik.
Pálya: ugyanaz, mint a nyílt futam, de az ARENA PLAZA belsejében is vezet egy rövid szakasz.
A lista folyamatosan bővül.
| Boross Gábor | 1975 | BEAC |
| Czabán Máté | BEAC | |
| Dani Áron | Beac | |
| Dohocki Tamás | BEAC | |
| Gond Balázs | ||
| Gyurcsó Gergő | BEAC | |
| Józsa Gábor | ||
| Juhász András | 1976 | Misi SC |
| Kovács Dávid | ||
| Kuncz Gábor | ||
| Kuttor Csaba | ||
| László Balázs | 1979 | Bp Honvéd |
| László Balázs | ||
| Malonovits József | Lörinc 2000 SE | |
| Muskatal István | ||
| Muzsnay Péter | BEAC | |
| Nagy György | ||
| Pelsőczy Attila | X2S Kona Team | |
| Rezessy Gergely | 1974 | Vasas SC |
| Soltész Tamás | Lörinc 2000 SE | |
| Soós Dániel | 1984 | Bp Honvéd |
| Stépán Zsolt | Mac | |
| Szabó Imre | ||
| Urbán Máté | Lőrinc 2000 SE | |
| Ziskó Balázs | X2S Kona Team | |
| Zsíros Mihály |
.
URBAN CROSS - verseny bemutatása, a X2S filozófia
A X2S URBAN CROSS versenye igazi újdonság a sport és a szabadidő világában. Az extrém terepversenyeket szelíditi meg és hozza közel azokhoz, akiknek kevés lehetősége van kijutni a szabadba.
Az URBAN CROSS egyrészt családi verseny, ugyanakkor a profi atlétáknak is különleges alkalom bizonyítani sokszínűségüket, hiszen ilyen pályán még nagyon kevesen álltak rajthoz.
Különlegesség
profi atlétáknak meghívásos Urban Cross futóverseny + profi kerékpárosoknak meghívásos Urban Cross kerékpárverseny

A szabályok egyszerűek: az ARÉNA PLAZA területén kijelölt pályán minél gyorsabban végigfutni.
A pálya nyomvonala részben az üzletházban, részben a mélygarázsban, részben az áruház körül, a szabadban vezet, többféle nehézséget is támasztva a résztvevőkkel szemben.
- Többféle talaj (beton, fű, sóder, kő)
- Többféle akadály (lépcső, árkok, padka, emelkedő, lejtő)
- Figyelmet igénylő nyomvonal (sok kanyar, irány és sebességváltás)
A meghívott atléták hasonló pályán mérik össze erejüket, ügyességüket és kitartásukat.
A kerékpárverseny tovább fokozza az esemény különlegességét, látványos és adrenalin fokozó bemutató is lesz egyben Magyarország legnevesebb terepkerékpárosainak részvételével.
A program során az egészséges táplákozással, életmóddal kapcsolatos bemutatók, előadások és vásárok is helyet kapnak az ARENA PLAZA különleges szolgáltatásai mellett. Hiszen a X2S filozófiája mindig is a sport és az életmód összekapcsolása volt.
X2S Urban Cross - az első futam
2010 tavaszán az országban első alkalommal kerül megrendezésre egy olyan terep- és akadályfutó verseny, amelynek a nyomvonala Budapest belvárosában, mégis kalandos környezetben vezet. Nincsen épített akadály, csak a "természetes" akadályokat kell leküzdeni!
A verseny alapötlete a következő:
Playersroom
Cégünk cipő, ruha, valamint sportfelszerelések kis- és nagykereskedésével egyaránt foglalkozik.
Az első nagy előrelépés a cég történetében az 1994-es év volt, amikor kizárólagossági magyarországi forgalmazási szerződést kötöttünk az olasz Fila márkával. A Szinga Sport Kft. fáradozásainak és befektetéseinek köszönhetően a Fila hamarosan Magyarország egyik vezető márkájává vált.
2005-től üzleteink Fila boltok helyett Playersroom üzletekké alakultak át.
X2S - Cross to Save
One Planet One Tribe
Bemerészkedni a természetbe a civilizáció védelme nélkül egyeseknek álom, másoknak rémálom. Az XTerra és a Cross-to-Save szervezői és versenyzői az előbbi embercsoportba tartoznak. Szemérmetlenül felhasználják a természetet saját érdekeik szerint. Élvezkednek benne, gyógyíttatják magukat vele, barátkoznak vele, szerettetik magukat vele és viszonszeretik. Körömszakadtáig óvják, mert tudatosult bennük, hogy ezt a csodát még az unokáiknak is szeretnék megőrizni, ami másként nemigen megy, minthogy teszünk érte.. A fenti mottó e célt próbálja megfogalmazni: Egy emberként védeni azt a bolygót, ahová leszülettünk.
A Cross-to-Save Hungary verseny másik célja, hogy összehozza azokat az embereket egymással, akik hasonlóan gondolkodnak minderről.
Az XTerra versenysorozat és a Cross-to-Save szervezői megegyeztek abban, hogy ezt legegyszerűbben azáltal érhetik el, ha a versenyzőket a lehető legközelebbi kapcsolatba hozzák a földdel, vízzel esetenként a levegővel. Ezt bizonyítják az emberrengető helyszínek világszerte: a 13 fokos osztrák tengerszem, vagy Maui szigetének perzselő vulkáni homokja, Hollandia 50 centi mély dágványai, Japán sziklái és a Német virtusnak megfelelő nyílegyenes fergeteges emelkedők stb.
Nem tagadható azonban, hogy itt sem angyalok, hanem emberek versenyeznek egymással, és így nem meglepő, hogy győz a versenyszellem és csontrepesztő hullámvasutazásban méri össze erejét a világ élmezőnye. Vannak itt országúti triatlonisták, hegyikerékpárbajnokok, úszóbajnokok és rengeteg amatőr. Néha félkarú, féllábú emberekkel találkozunk, és ők nemritkán lényegesen nagyobb ünneplésben részesülnek, mint maga a bajnok.
A rutinosabb versenyzők már jó előre készülnek a szervezők által becsempészett csapdákra. Mint Angliában is, ahol a készületlen résztvevőket rajtaütésszerűen nyelte el az addig békésen csordogáló 50 cm-es patak, amikor hirtelen 2 m-re mélyült. A szervezők nem sajnálták a fáradtságot, és ha épp levegőhöz jutottak a nagy nevetéstől, akkor mindenkitől megkérdezték, hogy ízlett a fürdő.
Valahogy mégsem haragudott senki. Hiszen éppen ez adja meg ezeknek a versenyeknek a zamatát.
A Cross-to-Save sorozat sem kíván szakítani e jó hagyományokkal, ezért nagyon szigorú kikötés, hogy mindenki tisztában legyen saját felkészültségével, és egészségi állapotával. Kicsit olyan ez, mint egy kalandtúra, csak 5 órába sűrítve.
Naptár
Megjegyzések
-
Próbáltunk tájfutóversenyt is szervezni Plázában, de az nem sikerült...
Írta: Brigi on 2010 április 01. (csütörtök) 13:09
Playersroom (Partnerek)
-
Ez az első verseny, de ha sikerül, akkor több követi…
Írta: Administrator on 2010 január 04. (hétfő) 21:06
X2S - Cross to Save (Hivatalos)
URBAN CROSS
Keresés
Tartalom címkék
Aktuális
Legfrisebb hírek
terepsport.hu
- Transvulcania ultra terepfutás – Dakota Jones az új trónkövetelő
- A tereptriatlon népszerű sport, a májusi ITU világbajnokságon és XTERRA futamon már 500 felett az...
- Lance Armstrong bronzérmes a St. Croix 70.3 triatlon versenyen
- Triatlon világkupa futam Mexikóban - harcban az olimpiai kvótáért
- Triatlon Szövetség alakult Erdélyben
- V. bükkszentkereszti terepduatlon 2012.
- Hegymászás: jéglavina áldozata lett a magyar Annapurna-expedíció tagja
- Duatlon OB, Kaszó - interjú a győztes Fuchs Renivel
- Titánok összecsapása a Transvulcania ultra terepfutó versenyen, Németh Csaba részvételével
- ITU tereptriatlon világbajnokság XTERRA pályán - előzetes esélylatolgatás
